Miért kell nekünk a béke? -második rész

Hogy a bomba erejét a lehető legnagyobb hatásfokkal tudják tesztelni minél több emberre volt szükség. A Hiroshimai Városházán létrehozott Big Data ugyanarra a várostérképre több dimenzióban gyűjtött be különböző témákban az adatokat: feldolgozták pl. az áldozatok halálának okát, módját, körülményeit és a pontos helyszínt valamint időpontot. Az adatcsoportokat különböző színekkel jelölték meg a térképen, majd az egyes dimenziókat egymásra tették. Az eredmény hátborzongató lett. Vajon miért is kellett azt a bombát reggel 8:15-kor a városközpontra ledobni? A Big Data egyértelmű választ adott erre (is). A külvárosokból az emberek ugyanis a városközpont felé özönlöttek, a legtöbb ember ebben az időben érte el a központot. A bomba becsapódásánál és az attól számított 2,5 km sugarú körben 53644 ember lelte szinte azonnal a halálát. A halál okának a legtöbb esetben azonnali elégést, ill. összenyomódást adtak meg. Az összenyomódás alatt azt kell érteni, hogy a nagyobb betonépületek összedőltek és maguk alá temették a bent lévőket, vagy a törmelékek alatt még esetlegesen életben maradottak a robbanás utáni tűz martalékává váltak.

Aztán rávilágított a Big Data a következő tényre: a robbanás utáni harmadik napra a túlélők halálozási aránya nagymértékben megugrott. (Ez már az előbb említett 2,5 km sugarú körön kívülre érvényes, a becsapódási ponttól 500 méterenként távolodva.) Ennek oka pedig a következő volt: egyidejűleg érintette a legtöbb embert az égési sérüléseik elfertőződése, ill. hogy testük érhálózata felszakadt. A jelenséget egy japán kutatócsoport szimulálta, a bomba becsapódása nem csupán vakító fénnyel járt, hanem akkora hővel, hogy az emberek vére a szó szoros értelemben felforrt, ami az érfalat felszakította.

Aki mindezen túl a robbanás után egy héttel még életben maradt, arra aztán a sugárfertőzés szindrómái vártak, melynek súlyosságától függően az áldozat vagy eltávozott végleg, vagy egészségileg károsodottként ugyan, de életben maradt.

A következő figyelemreméltó jelenség is kirajzolódik a Big Data felméréséből. Sok olyan személy is életét vesztette mintegy 2 héttel a robbanás után, akik valójában sokkal messzebb, mint 2,5 km tartózkodtak a robbanás helyszínétől. Az ő halálukat a következő okozta: a robbanás után bementek Hiroshima központjába, a kórházakba szeretteik keresésére indultak és ez alatt szívták be a rádióaktív anyagokat, ami náluk belső sugárfertőzést okozott. Ezek az emberek augusztus vége felé hirtelen vérezni kezdtek, hullani kezdett a hajuk és mérhetetlen kínok között távoztak az élők sorából. A családtagjaik értetlenül álltak a jelenség előtt és a ma is élő szemtanúk könnyel teli visszaemlékezései szívszorítóan hatnak a hallgatóságra.

Akkor ugyanis még nem tudtak semmit az ég világon a rádióaktív szennyeződésről, csak álltak tehetetlenül a jelenség előtt.

A következő halálozási ok pedig az ún. black rain=fekete eső jelenségéből fakadt. Vagyis a bomba radióaktív részecskéi bekerültek a légáramba, esőfelhőbe és azokon a távolabbi területeken, ahol rádióaktív eső esett, ott is megjelentek a halálos áldozatok.

Tavaly Barack Obama, volt amerikai elnök ellátogatott Hiroshimába és beszédében együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és ő maga is az atommentes világbéke mellett foglalt állást. A ma is élő túlélők nem is talán bocsánatkérést vártak az évek során, hanem azt az állásfoglalást, hogy a világon soha többé semmilyen körülmények között senki ne vessen be az emberiség ellen atomfegyvert. És Obama talán teljesítette akkor részben a vágyukat. A túlélők többsége túllépett már a gyűlölet, undor és utálat korlátain, már tudják, hogy a történteket nem lehet a visszájára fordítani. Amit egyedül tehetnek az az, hogy amíg élnek továbbadják történetüket a jövő új generációinak, hogy ők legalább a szavak segítségével éljék át a történteket és soha de soha ne lépjenek a háború útjára.

Emir Kusturica legutóbbi filmjének, a Tejben, vajban, szerelemben c-ű alkotásának egyik mondata jutott most eszembe spoilerkedés nélkül: amikor a főhős elveszti szerelmét és ő maga is meg akar halni, akkor visszarántja a juhpásztor és azt mondja neki, hogy miért akarsz meghalni? Akkor ki fog emlékezni arra a gyönyörű nőre, akit annyira szerettél?

Talán szürrealista, de tudat alatt lehet, hogy sokan, akik elszenvedték az atombombát, mindazok, akik túlélték a koncentrációs táborok gázkamráit, a munkatáborokat a Gulágon és folytathatnám a sort, mind-mind valami hasonlóért választották az életben maradást.

Több atomtámadásnak egyszerűen nem lehet, nem szabad történni a földön. És főleg nem egy Kim Dzsongun elborult döntése miatt.

Hát ezért kell talán nekünk most inkább a béke!

Vége

Köszönöm a figyelmet.

SZERINTEM ÉRDEMES MEGOSZTANI...;-)

Mi jutott eszébe a poszt kapcsán?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük