Elhunyt egy legenda

Talán nincs olyan japán felnőtt, aki ne ismerné Hinohara Shiageaki nevét. Az „örökké élő”, ahogy sokan tartották, 2017. július 18-án reggel 6 óra 33 perckor hajtotta fejét örök nyugalomra. 105 éves volt, a halál oka pedig „csupán” légzési elégtelenség. Más egyéb komoly baja nem volt.

Matuzsálemként is egészségesen, életvidáman, tevékenyen élt és a hosszú élet titkát, életszemléletét mindenkivel megosztotta. Több száz orvosi értekezést, esszét, 139 könyvet írt, országszerte előadásokat tartott, még egy musical forgatókönyvet is publikált és haláláig Tokió egyik neves kórházának az igazgatójaként dolgozott (!) Igen, nem vonult nyugdíjba, aminek persze egyik előfeltétele volt szellemi és testi frissessége és vice verza szellemi frissességét részben igy tartotta karban.

Az utolsó pillanatokig igyekezett tevékeny maradni.

Hinohara professzorról legendák keringenek, hosszú élete során nagyon sok mindent megélt, többek között a nagy tokiói bombázást is a második világháború idején, melynek megrázó és kitörölhetetlen borzalma örök pacifistává tette. Rengeteg sebesültet látott el akkor orvosként.

Nagyon sok mindent lehetne róla írni, a japán újságok most oldalakkal cikkeznek, az interneten a hírportálok is filmes összefoglalókkal emlékeznek rá. Most leginkább azt szeretném itt megosztani, ami személy szerint engem fogott meg mindebből a hírfolyamból.

Hinohara professzor az élő példája volt annak, amit könyveiben és egész munkásságán át tanított az embereknek. Ő nem az a pap volt, aki vizet prédikált miközben a borát szürcsölte…

Életfilozófiájának egyik fontos alappillére, hogy amit teszel, azt szívvel-lélekkel tedd! A test egészségi állapota az agyban dől el. A vidámság, a jókedv az élet forrása: a boldogság titka nem az, hogy azt tesszük, amit szeretünk, hanem az, hogy szeretjük, amit tennünk kell.

88 éves korában alapította meg az „Új (idők) Időseinek Szervezetét”, melynek elsődleges célja az volt, hogy Hinohara megtanítsa a tagoknak, hogy hogyan válhatnak a JÖVŐ időseivé, azaz önnállóan (mások ápolására nem szoruló) élő, a társadalomban résztvevő és annak hasznára lévő öregekké. A nyugdíjba vonulás nem a semmittevés, hanem az élet egy új periódusának kezdete. A nyugdíj után az önkéntes munka, a társaságokban és klubbokban való részvétel adja meg az élet-örömet.

A másik fontos dolog, amit hangsúlyozott: az étkezés és az izomzat karbantartása. Még 102 éves kora után sem, amikor már tolószékbe kényszerült az utazásai során, adta ki a kezéből a táskáját, mondván, hogy azzal is edzi a karját. 100 éves koráig, ha tehette mindig lépcsőn járt és rendszeresen evett.

Egyik híres könyve, az „Éljünk ügyesen” bestseller lett, melyben azt írja: térjünk vissza a gyerekkorunkba és idézzük fel azt a pillanatot, amikor szinte enni is aludni is elfelejtettünk, ha valami olyan dologban merültünk el, ami nagyon de nagyon érdekelt. Éppen ezért nem jó, ha az ember túl sok szabályhoz köti magát – vallotta.

Hinohara közbenjárása és ennek érdekében tett erőfeszítései révén 1954-ben vezették be Japánban az éves kötelező teljeskörű kivizsgálást, mellyel a még lappangó vagy kezdeti stádiumban lévő betegségeket lehet felfedezni. Ma is azt tartják, hogy ez a lépés volt az egyik mérföldkő azon az úton, hogy ma Japánban a leghosszabb a várható élettartam.

Szinte mindenki, aki találkozott vele arról számol be, hogy „csakúgy dagadt az életenergiától”. Még 90-en is túl napi 18 (!) órát dolgozott / tevékenykedett a hét minden egyes (!) napján. Tehát még hétvégén is. „Az élet egy hozzájárulás valamihez” – vallotta, nem magamért élek, hanem azért, hogy hasznossá tegyem magamat. Az a tudat hajtott, hogy segítsek, részt vegyek mások életében, ezért keltem korán, hogy minél több időt tölthessek ébren.

Hinohara 10 éves távlatokban gondolkodott, és ennek megfelelően volt egy 10 évre szóló naplónaptára. Ebbe már beleírta a 2020-as tokiói olimpiát is, életének következő fő célját. Meg szerette volna még élni ezt is.

Egy karizmatikus, pozitív energiáktól duzzadó személyiség volt, akit a betegei „élő buddhának” tartottak és azok a szerencsések, akik találkozhattak vele, szinte mindenkinek megmaradt az emlék a professzorról, hogy így vagy úgy de megváltoztatta gondolkodását és ezáltal az életét is.

Méltán tartották még életében az ország élő kincsének és azt hiszem, hogy a világ bármely szegletében is sokat lehet tanulni tőle.

U.i.: Javaslom mindazoknak, akik végig olvasták ezt a blogbejegyzést, hogy fussák át újra a dőlt betűvel vastagon szedett kifejezéseket. Őrizzük meg jól emlékezetünkben.

Köszönöm a figyelmet.

SZERINTEM ÉRDEMES MEGOSZTANI...;-)

Mi jutott eszébe a poszt kapcsán?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük