Új korszak köszönt Japánra 2019-ben

Tizenötezer négyszáz japán polgár gyűlt össze a tokiói császári palota előtt 2019. január 2-án, hogy Akihito császár utolsó újévi köszöntőjét meghallgathassa. A 85 éves Akihito, Japán 125. császárja 1989. január 7-től lett az ország hivatalos uralkodója. Szimbolikusan persze, mivel apjának le kellett mondania „isteni létéről” a második világháború után. Az ország hivatalos államformája alkotmányos monarchia lett, melyet az új alkotmány 1947-ben tett törvényessé. Apja, Hirohito mérhetetlen súlyt hagyott hátra úgy az országra ahogy a fiára, az utódjára is. A vesztes háború árnyéka még sokáig belengte a felkelő nap országának politikai életét, megnehezítve a porig égett ország talpra állását és legfőképp a külpolitikába való visszatérését. Akihito 18 éves korától 56 éves koráig volt trónörökösi rangban és ez alatt az idő alatt gyakran „helyettesítette” apját politikai értelemben is a külföldi hivatalos látogatásokon.

Akihito 1933. dec. 23-án látta meg a napvilágot és az első perctől kezdve úgy tekintettek rá, ahogy egy istenre. Minden császár „kami”, azaz isten (isteni származású) és ennek megfelelő nevelést is kaptak. Akihitot 3 éves korában szakították el a családjától, hogy a „megfelelő” nevelésben részesüljön.

Ez többek között azt jelentette, hogy korabeli gyerekekkel soha nem játszhatott, nem is érintkezett másokkal a nevelőin kívül. Az iskolában, az osztálytársait egy számára külön fenntartott iskolapadból figyelte, mögötte a nevelőjével aki minden mozdulatát árgus szemekkel követte és ahogy a kis Akihito figyelme lankadt az órán rögtön „rendre is utasította”.

A még gyermek Akihito a háromkerekű biciklin. Mindig csak egyedül játszott.

Aztán eljött a kapituláció. A kamaszkora elején járó császár-csemete a rádióból értesült apja beszédét hallva az ország összeomlásáról és a vereségről. Némán, mozdulatlanul hallgatta a súlyos szavakat és könnyek öntötték el az ő arcát is, ahogy sok ezer más arcot is az országban.

Hirtelen megváltozott minden. De legfőképp azzal kellett szembesülnie, hogy ő már NEM isten, hanem ugyanolyan ember, mint a többiek maga körül. Apjának, Hirohitonak le kellett mondania isteni mivoltáról és kinyilatkoztatta, hogy ugyanolyan földi halandó ember, ahogy a többi japán az országban. Ez neki is nehezen ment, de meg kellett tennie.

És milyen pszichés megpróbáltatás lehetett ugyanez Akihitonak is! Nem elég, hogy a kamaszkor feszítő erővel tördelte a lelkét, még azt is viselnie kellett, hogy az eddigi neveltetése 180 fokos fordulatot vett. Már nem ő az „atyaisten”, ráadásul nincs mellette senki a családjából csak a hivatalos tanítói és a felügyelők.

Személyes véleményem, és hadd jegyezzem meg: egy császárnak, királynak, királynőnek mindenekfelett kötélidegzetűnek kell(ett) lennie és talán ha Freud kielemezhette volna a személyiségét, akkor biztosan egy külön kategóriát állított volna fel. A kötélidegzetű, a megpróbáltatásokat pókerarccal viselő csúcs-tűrőképességű kategóriát. Az átlagember is rabszolgája a társadalmi rendnek amelyben él, de néha talán lazíthat egy kicsit. Egy uralkodó is rabszolga, nem csak a társadalom hanem a tradíciók rabszolgája is a lehető legminimálisabb egyéni szabadsággal.

Nem volt ez másképp II. Erzsébet angol királynővel sem, hiszen ő is elmondta a trónra kerülése előtti beszédjében, hogy FELÁLDOZZA magát az országért és a trónért. Az ő esetében azért annyi könnyebbség volt, hogy a családjával együtt tölthette a gyermek-és fiatal éveit.

II. Erzsébet angol királynő koronázási ünnepsége Londonban

Visszatérve Akihito-hoz, a középiskolában már érintkezett (érintkeznie is kellett) a kortársaival, az órákon már nem csak egy külön padból osztotta az észt, hanem rá is osztottak feladatokat, amiket teljesítenie kellett. Különösen nagy hatást gyakorolhatott rá az Amerikából „importált” írónő (Elizabeth Janet Gray Vining), akit azzal bíztak meg, hogy az elit iskola angol tanára legyen. Az írónő az osztályban minden fiúnak adott egy angol nevet. Amikor Akihito-ra került a sor azt mondta: Te pedig Jimmy leszel. Erre Akihito azt válaszolta, hogy nem én Prince vagyok nekem ez a nevem. Az írónő csak annyit válaszolt neki, hogy most ebben az osztályban az angol órákon Jimmy leszel, OK? Akihito pedig elfogadta az „új” nevét….

Elizabeth Janet Gray Vining-gel az amerikai írónővel, aki Hirohito császár utasítására a koronaherceg Akihito házi tanítója is volt és vezette be a trónörököst a „Nyugat” világába.

A nagy megpróbáltatás, az igazi „beavatás” 1953-ban következett el, amikor az ifjú Akihito-t apja először küldte hivatalos külföldi útra. Ráadásul mindjárt egy több, mint féléves útra. Hajóval indult a delegáció Európa felé, ahol 12 országot érintettek, majd onnan Amerikába és Kanadába mentek, ahonnan októberben tértek vissza repülővel Japánba. Az út alatt a legnagyobb megpróbáltatás számára II. Erzsébet angol királynő (1953. júniuss 2.) koronázási ceremóniáján való részvétel volt. Nagy volt Angliában a személye elleni ellenállás Japán világháborús szerepe miatt. A jeget Winston Churchill törte meg. Ő volt az, aki meggyőzte az angolokat a japán trónörökös részvételének jogosságáról és egyúttal ő volt az, aki Akihito-val melegen kezet fogva így bíztatta: a diplomáciában használja legnagyobb fegyverét, a fiatalságát. Hirohito nem tudta volna azt elérni, amit ő, a fiatal trónörökös elért. Bár az ő vállán is ott van a múlt terhe, mégis ő már egy tiszta lappal tud nyitni a világ felé. „És ezt használja okosan ahhoz, hogy Japánt visszavezethesse a nemzetközi porondra.” – mondta neki akkor Churchill.

Hirohita a Sóva kor császára és fia Akihito az új korszak reménye.

A diplomáciai siker után a következő kihívás...

Akihito tehát sikernek könyvelhette el első külföldi útját. Az egészsége azonban sajnos holtpontra került: tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Négy év kellett, hogy rendbe jöjjön és a betegség tényét sokáig titkolta az udvar. Csak 2009-ben fedte fel maga a császár a nyilvánosság előtt életének ezen epizódját.

 

A sikeres diplomáciai utat követően a következő nagy feladat a házasság és a családalapítás volt. A japán császári udvartartás természetesen lázas keresgélésbe kezdett a szóba jövő nemesi családok leánysarjai között. Sajnos nem jártak sikerrel, bárhol kopogtattak visszautasították a frigy-ajánlatot. 1957. augusztusában a nagybetűs véletlen összehozta Akihito-t a mai Micsiko császárnéval, a polgári családból származó Sóda Micsikóval. A helyszín profán, egy tenisztalálkozó volt. Akihito-nak megtetszett Micsiko szelíd, együttérző, tiszteletteljes magatartása, a tenisz iránti szenvedélye. A Sóda család természetesen egyáltalán nem akarta, hogy lányuk a császári családba házasodjon, ezért hosszabb időre külföldre küldték lányukat tanulni. Akihito azonban nem adta fel, és ahogy Micsiko visszatért Japánba telefonon „ostromolta” a lányt. A menyegzőt végül 1959-ben ülték meg.

A császári esküvő, Akihito volt az első olyan császár, aki saját maga választott párt magának.

A pár a mai napig, 60 év után is szeretetben és egyetértésben él. Micsiko császárné a lehető legjobb választás volt a császár számára. Teljes mértékben támogatja férjét, és a császár nyilvánosan is köszönetet mondott feleségének azért a szerető gondoskodásért, amit ő maga gyermekként sohasem élhetett át. Mindenekelőtt megtanította őt a császárné együtt érezni az emberekkel, megtanította családi életet élni. Három gyermekük született és nem engedték a kis trónörököst elszakítani maguktól, ahogy az történt évszázadokon át mindig a soron következő gyermekkel.

Akihito személye és jelentősége

Akihito nagyon sokat tett le az asztalra. Az egész életével szolgálta és szolgálja hazáját. Ez a szolgálat nem csak a külsőségekre hagyatkozik, hanem meggyőződéssel és felelősségteljesen végzi feladatát, amire a sors rendelte. Mondhatjuk, hogy belenyugodott – hiszen nem is lázadhatott volna ellene – mégis a sok kötöttség ellenére felépítette a saját egyéni imidzsét, az ő saját császárságát. A látogatásai során a beszédjeit maga írja, részt vesz a program szervezésében és nem hátrál meg a kemény fizikai megpróbáltatásokat is igénylő vizitektől. A földrengés-és egyéb katasztrófa sújtotta területeket a lehető leggyorsabban felkeresi, bátorítja a túlélőket, imádkozik értük, melléjük kuporodik és letörli könnyeiket az arcukról. Japán bánata és az emberek kínja az övé is. Osztozik az országgal bánatban és örömben egyaránt. Mert ő a császár, az emberek lelki nyugalmát őrző szimbólum. Nem szól bele közvetlen a politikába, nem gyakorol közvetlen hatalmat, mégis személye és lénye beragyogja a felkelő nap országát.

Akihito 1933. december 23-án született majd hivatalosan 1989. január 7-től lett Japán 125. császára. A 1989-2019 közötti korszak a Heiszei korszak, ő lett a Heiszei császár. A 85 éves császár lemondási kérelmét elfogadta a japán parlament. Érthető, hogy nyugalomba szeretne már vonulni. Erre is – mármint a lemondásra – csak egyszer volt eddig példa a japán történelemben. A korszakok mindig az adott császár halálával és az új császár beiktatásával változtak. És most ezzel is új fejezetet nyitott Akihito a szigorú kötöttségektől megkövesedett japán tradíciók könyvében.

Búcsú a néptől, búcsú az egy életen át tartó hivatástól, búcsú a véget nem érő kötöttségektől, búcsú a kalitkába zárt szimbólum-képtől.

Akihito köszöntő szavai 2019-re...

Az idén, 2019. január másodikán Akihito császárként utoljára köszöntötte népét az újév alkalmából.

Boldog új évet kívánok. Nagyon örülök, hogy mindenkivel együtt ünnepelhetem az újévet ezen a derűs, napsütéses napon. Kívánom, hogy ez az év minél több embernek egy jobb évet hozzon! Imádkozom a békéért a nyugalomért és mindannyiunk boldogságáért.

 

Itt hallgathatja meg a császári köszöntőt.

 

Április 30-án tartják meg a lemondási ceremóniát. Akihito helyébe pedig elsőszülött fia, a mostani trónörökös Naruhito lép. Vele pedig új korszak köszönt Japánra.

 

Köszönöm a figyelmet.

SZERINTEM ÉRDEMES MEGOSZTANI...;-)

Mi jutott eszébe a poszt kapcsán?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük