Tenki no ko című anime háttere
Tenki no ko című anime háttere
Mijazaki Hajao – mindig visszatér, ma is dolgozik a végtelen energiával megáldott animátor.
A mai értelemben vett kiadó (sötétkék keret) leadta a rendelését a festőnek. A festő / dizájner (piros keret) megrajzolta a képet, amit a faragók (narancs keret) kifaragtak a fametszetre, ezt pedig a mai értelemben vett nyomdászok (lila keret) kifestettek. És így ment az olcsó, színvonalas sokszorosítás.
Comiket – bárki részt vehet, és fel is fedezhetik.
Több vagy kevesebb egy anime figura egy hús-vér színésznél?
Egy manga képregényt egy rajzoló szokott általában megalkotni. Egy animált filmnél már más a helyzet, ott egy stáb hozza létre a művet. Egy manga készítő tehát író, dramaturg, rendező és nem utolsósorban rajzoló egy személyben. A zseniként emlegetett Tezuka Ószamu vagy Mizuki Sigeru (és még folytathatnám a sort) figurái mind-mind az ő ujjaik között születtek. Egy figura minden megnyilvánulása a rajzolójától függ. Egy színésznek természetesen van saját karaktere, egyéni játékmódja. Ő „csak” belebújik egy szerepbe, de az egyéniségét nem tudja sohasem teljesen levetkőzni. Egy filmben például, ha a kedvenc színészünk játszik, akkor nagy az esélye annak, hogy a megformált szerepéért is rajongani fogunk vagy jó, vagy rossz értelemben. Nem véletlenül bíznak sikerre szánt szerepeket kedvelt sztárokra. Lesarkítva tehát, a siker a választott színész által bizonyos értelemben determinálható.
Egy manga- vagy anime figura egyediségét az adja, hogy az a figura csak abban a sorozatban, csakis abban a történetben jelenik meg. Vannak persze közös vonások, jellemző arckifejezések az egyes szériák figurái között, de minden szereplő egyedi. A rajongásunk tárgya megismételhetetlen.
Egy anime figura esetében a látványon kívül kimondhatatlan szerepük van a szeijúknak, vagyis a hangszínészeknek. Nem véletlenül nem a szinkron szót használtam.
A magyar szinkron kis hazánkban messze földön híres és összevetve a nemzetközi kínálattal valóban kiemelkedőnek mondható.
A japán szeijúk mégis a szinkronszínészeknél szintekkel többet nyújtanak. Nemcsak „lelket lehelnek” az anime figurákba, hanem - talán nem túlzással - ők a torkukkal egy egész színházat eljátszanak egy személyben. A hangerő, a hangszín változatai egy kedvelt szeijú esetében szinte kimeríthetetlenek. Tökélyre emelték a színészi hangjáték tárházának kihasználhatóságát. Mindezt úgy, hogy csakis kizárólag a hangjukkal vannak jelen. Azt az érzelmi töltetet, amit az anime rajzolt arckifejezései nem tudnak kellően közvetíteni, a szeijúk hangi effektusai robbantják a nézők szívében.
Egy anime figuránál inkább a belső tulajdonságokkal azonosulunk: a külső megjelenés lenyűgöz, de nem akarjuk utánozni, mint pl. egy hús-vér színészt. Véleményem szerint egy Gusztávot, egy Károly bácsit és egy Frakkot lehet kedvelni, de rajongani értük nem igazán. Nem testesítenek meg ideált, nem kínálnak életszemléletet, hanem a szórakozásnak is inkább csak a ’kikapcsol pár percre’ szintjén vannak. Ami egyáltalán nem baj, hangsúlyozni azt szeretném, hogy más kategória.
A japán OVA-k (Original Animated Video) marketingje és egy hús-vér színész által játszott sorozat reklámozása teljesen más alapokon nyugszik és más eredményt is várnak el tőle.
Egy OVA-t általában megelőzi a történet mangakiadása, így méri fel a készítő, hogy egyáltalán van-e piac arra, amit rajzolt. Ha megvan az elegendő visszhang, akkor jön a következő fázis, azaz az OVA-készítés. Egy igencsak befutni látszó manga esetében akár 2-3 széria (1 szériában max. 20-25 résszel, 1 rész 23-25 perc) OVA is készülhet. Természetesen a szériákat sem egyszerre készítik el, hanem közöttük akár fél év is eltelhet.
Egy tv-sorozat esetében bedobnak egy szériát, ami vagy bejön vagy nem. Ez a történetfűzésen is nagyon meglátszik. Ha ugyanis nagyon bejön az első évad, akkor általában azt folytatni kell és a történetet is ki kell találni hozzá. Az OVA esetében többnyire megvan a sztori – hiszen olvasható a manga, ezt kell díszítgetni, bizonyos helyeken egyszerűsíteni és ehhez akár a történet menetét módosítani az animált verzió élvezhetőségének csúcsra vitele érdekében.
Olyat kell tehát nyújtani látványban, amit a manga nem tud. A japán animek sajátja, hogy még mindig a hagyományos módon készítik, kézzel rajzolják és festik ki az ún. gengát. Hogyan készül egy genga? Az alábbi felvétel mindössze 2 perc, ami a valóságban persze ennek a többszöröse.
És az elkészült kép
Az izlandi helyszíneket tanulmányozta és nem a fantáziájára hagyatkozott a készítő.
- A szereplő(k ) szemszögéből láttatja az eseményeket. A dinamikus képek hihetők és átélhetők.
- A szereplők bonyolult, összetett karakterek.
Ahogy a való életben is bonyolult egy ember. A jó nem csak jó és a rossz nem csak rossz. Inkább szürke. Megértjük a szereplők tetteinek mozgatórugóját, elgondolkodunk azon, hogy egy extrém helyzetben érvényesek lehetnek-e, és ha igen, akkor meddig érvényesek és megvalósíthatók a (civilizált) világ morális értékei? Vannak-e egyáltalán egyetemes morális értékek? Megértjük, hogy minden mindennel összefügg – ahogy a japán kultúra és a buddhista vallás is ezt hangsúlyozza.
A szereplők életerőt sugároznak, de nem körülöttük forog a világ és nem mindenhatók. Vannak különleges és egyedi képességeik, de csak és kizárólag ezekre építve nem tudják megoldani a konfliktushelyzeteket.
Úgy érezzük, hogy van értelme rajongani értük, mert a nagy célokat, amiért ők harcolnak, le tudják fordítani a „kisember”, vagyis a néző nyelvére is.
Thorfinn, az egyik főszereplő kisgyermekből fiatalemberré serdül. Nem csak a külleme változik, hanem az arcvonásai is, ami egyúttal komoly jellemfejlődést is takar.
- Hétről hétre 23 percben csurog a katarzis
Sokan imádják, függővé válnak a sorozatoktól. Meg lehet érteni, hiszen inkább választjuk a csöpögtetett katarzist, mint az egyben lenyelt felemelőérzés-bombaadagot.
Minden héten kapunk egy kis instrukciót, felfedezünk valamit, ami tovább visz, ami nemesít és ami megérinti a nézőt.
Térjünk vissza e a kiinduló kérdéshez, mely szerint a történetmesélés varázsigéjét ki lehet-e olvasni ebből az egész világon ismert kultúrjelenségből?
A válaszom az, hogy mindenképpen. És érdemes is talán átültetni néhány dolgot a saját történeteinkbe. Hasznosak lehetnek a mindennapokban, a munkánkban, a biznisz terén, és egyáltalán az emberi kapcsolatok építésénél. Hiszen sztorizni mindig kell! A kérdés az, hogy hogyan.
Köszönöm a figyelmet.
És Ön mit mond?