Hogyan sztorizzunk? – példa a japán anime kultúrából

Manapság mindenki történetet mesél. Vagy legalább próbál, hiszen ez kell a boldoguláshoz – mondják sokan. Valljuk be azonban, hogy sztorizni nem könnyű. Sőt, mondhatni a baglyok nem azok, aminek látszanak.

A sztorizás talán egyik legkiforrottabb, tökélyre emelt megnyilvánulása a japán manga, ill. filmes változata, az anime.

Nem vagyok manga -vagy animefüggő – ezt elöljáróban leszögezem, tiszta lappal próbálom megközelíteni a témát.

Jelen írásommal egy miértre szeretnék választ találni, és hívom persze segítségül a rengeteg magyar rajongót is a kommentjeikkel, ők hogyan látják a kérdést.

A japán manga-és anime varázsbotja hogyan koppint az ember fejére? A történetmesélés varázsigéjét ki lehet olvasni ebből az egész világon ismert kultúrjelenségből?

A 21. századi japán valóság – az animegyártás helyzetéről pár szóban

Bizonyára nincs már olyan olvasó – vagy csak megszámlálhatóan kevesen- aki ne hallotta volna életében az anime szót. Pontos leírást, csoportosítást és a történetét itt lehet olvasni, erre én itt most nem térek ki.

Aki pedig inkább egy pár perces összefoglalót nézne meg, annak ezt a csatornát ajánlanám.

Japánban az internet és a temérdek közösségi oldal terjedésével természetesen megjelentek a mangákat és az animéket közvetítő hivatalos csatornák is. Munkába, iskolába menet akár a vonatokon is követhetők a képregények és az anime epizódok, vagyis az ONA-k (Original Net Animation). Temérdek mű van forgalomban, a fogyasztói társadalom pedig egyre kényesebb. A japán mangák, animek fejlődésének mozgatórugója tehát egyrészt a növekvő verseny és igény, másrészt pedig a közönség egyre nagyobb követelménye a minőséget illetően.

A 2010-es évek közepéig a kezdő manga-animerajzolóknak éves szinten mindössze 2 millió jen (kb. 4 és fél millió forint) fizetés jött be a rajzolásból. (Megjegyzem, ez nagyon kevés, épp a létminimum szintje.) A heti 20-25 perces anime sorozatok elkészítése egy európai fülnek szinte felfoghatatlan számú munkaórát jelent. A magukat szinte halálra dolgozó rajzolók helyzete az utóbbi években hála istennek pozitív irányba kezd tendálni, a fizetés mintegy 60 százalékkal nőtt és a munkaórák száma is csökken valamelyest. Ebből pedig az következik, hogy több idő és energia jut az egyes jelenetek kidolgozására.

2019-ben elsöprő sikert hozott Sinkai Makotónak a Tenki no ko (szabad fordításban: Az időjárás gyermeke) című egészestés mozis animéja, amiben pl. a hátterek 1700 shot-ot kaptak és több százan rajzolták a szinte már fényképet idézően lefestett környezetet.

Tenki no ko című anime háttere

Tenki no ko című anime háttere

A híres Gibli Stúdióban a 78 éves Mijazaki Hajao (aki egyszemélyben manga rajzoló, animátor és rajzfilm- rendező is) melletti kulcsszemélyiség Szuzuki Tosio producer. Ő változtatott a stúdióban a munkatempón és munkaviszonyokon. Az 1997-es Mononoke Hime már nagyobb költségvetéssel és hosszabb ideig készült, mint az ezt megelőző Gibli-remekművek valaha. Mijazaki egyébként már többször visszavonult, de mindig visszatér. Most 2020-ban épp megint egy új műalkotásán dolgozik…

Mijazaki Hajao – mindig visszatér, ma is dolgozik a végtelen energiával megáldott animátor.

A manga-kultúra kialakulásának háttere

Közismert, hogy a mai értelemben vett manga a második világháború után, a japán gazdasági csoda évtizedeiben kezdte meg szárnyalását és ért az idő múlásával egyre feljebb és feljebb.

Tudni kell azonban, hogy a mangák nem a semmiből jöttek, hanem igenis megvoltak azok az erős gyökerek, amelyeket Tezuka Ószamunak és a többi hírességnek jól meg kellett öntöznie, hogy abból kizöldüljenek a sikert hozó sorozatok. De lássuk csak, mi volt ez az erős alap!

A 17-19. századi Japánban, Edóban (a mai Tokió) száz ágra virágzott az ukijoe („lebegő világ képei”) festészet. Hogy miről is van szó pontosabban, egy korábbi cikkemre szeretnék utalni.

Amíg Európában a művészet legfőképp a nemesség kiváltsága volt, addig Japánban egy sajátos tömeggyártási formán keresztül a köznép is olcsón, ugyanakkor színvonalas minőségben juthatott hozzá a képzőművészet és a festészet elbűvölő alkotásaihoz. Ez pedig nem volt más, mint az ukijoe. Amit tehát Ludwig van Beethoven a 18. század végén bevezetett Európában a zenére vonatkozóan, az Japánban evidens jelleggel létezett a képzőművészetben.

A másik nagy különbség az európai kontinens és Japán között, hogy Európában egy festő, egy képzőművész minden egyes munkafolyamatot maga készített. Japánban ezzel szemben manufakturális rendszerben dolgoztak. Tulajdonképp ez volt a gyorsaság és a költségek visszaszorításának az alapja és a tömeggyártás feltétele. Az ábra jól mutatja a rendszer felépítését.

A mai értelemben vett kiadó (sötétkék keret) leadta a rendelését a festőnek. A festő / dizájner (piros keret) megrajzolta a képet, amit a faragók (narancs keret) kifaragtak a fametszetre, ezt pedig a mai értelemben vett nyomdászok (lila keret) kifestettek. És így ment az olcsó, színvonalas sokszorosítás.

 

Ugorjunk tovább egy picit az időben, lépjünk tovább a jelenbe.

Másik kiemelendő dolog, hogy a mai Japánban, Tokióban minden évben megrendezik a Comiket-et, egy 4 napos rendezvényt. Ez egy comics market, azaz képregényvásár, amit a 4 nap alatt közel 800 ezren látogatnak. Sok, ma már befutott manga rajzolónak kezdődött innen a karrierje, a Comiket tehát egy olyan nyilvános vásár, ahová bárki kimehet a rajzaival. És ha van olyan kiadó, amelynek ezek megtetszik, akkor el is indulhat álmai létráján.

Comiket – bárki részt vehet, és fel is fedezhetik.

Társadalmi szempontból is van a manga iparnak jelentősége. A manga-és animerajzolás piacán munkát találnak azok is, akik valami miatt kiszorultak a szokványosnak mondott munkaerőpiacról. Sok autista és fogyatékossággal rendelkező személy talál magának lehetőséget, hiszen ezen a piacon épp az az előny, ami máshol hátránynak számít. A hosszan tartó koncentrálás, az aprólékosság, a meg nem alkuvás és más „nem szokványos” tulajdonságok.

Több vagy kevesebb egy anime figura egy hús-vér színésznél?

Egy manga képregényt egy rajzoló szokott általában megalkotni. Egy animált filmnél már más a helyzet, ott egy stáb hozza létre a művet. Egy manga készítő tehát író, dramaturg, rendező és nem utolsósorban rajzoló egy személyben. A zseniként emlegetett Tezuka Ószamu vagy Mizuki Sigeru (és még folytathatnám a sort) figurái mind-mind az ő ujjaik között születtek. Egy figura minden megnyilvánulása a rajzolójától függ. Egy színésznek természetesen van saját karaktere, egyéni játékmódja. Ő „csak” belebújik egy szerepbe, de az egyéniségét nem tudja sohasem teljesen levetkőzni. Egy filmben például, ha a kedvenc színészünk játszik, akkor nagy az esélye annak, hogy a megformált szerepéért is rajongani fogunk vagy jó, vagy rossz értelemben. Nem véletlenül bíznak sikerre szánt szerepeket kedvelt sztárokra. Lesarkítva tehát, a siker a választott színész által bizonyos értelemben determinálható.

Egy manga- vagy anime figura egyediségét az adja, hogy az a figura csak abban a sorozatban, csakis abban a történetben jelenik meg. Vannak persze közös vonások, jellemző arckifejezések az egyes szériák figurái között, de minden szereplő egyedi. A rajongásunk tárgya megismételhetetlen.

Egy anime figura esetében a látványon kívül kimondhatatlan szerepük van a szeijúknak, vagyis a hangszínészeknek. Nem véletlenül nem a szinkron szót használtam.

A magyar szinkron kis hazánkban messze földön híres és összevetve a nemzetközi kínálattal valóban kiemelkedőnek mondható.

A japán szeijúk mégis a szinkronszínészeknél szintekkel többet nyújtanak. Nemcsak „lelket lehelnek” az anime figurákba, hanem - talán nem túlzással - ők a torkukkal egy egész színházat eljátszanak egy személyben. A hangerő, a hangszín változatai egy kedvelt szeijú esetében szinte kimeríthetetlenek. Tökélyre emelték a színészi hangjáték tárházának kihasználhatóságát. Mindezt úgy, hogy csakis kizárólag a hangjukkal vannak jelen. Azt az érzelmi töltetet, amit az anime rajzolt arckifejezései nem tudnak kellően közvetíteni, a szeijúk hangi effektusai robbantják a nézők szívében.

Egy anime figuránál inkább a belső tulajdonságokkal azonosulunk: a külső megjelenés lenyűgöz, de nem akarjuk utánozni, mint pl. egy hús-vér színészt. Véleményem szerint egy Gusztávot, egy Károly bácsit és egy Frakkot lehet kedvelni, de rajongani értük nem igazán. Nem testesítenek meg ideált, nem kínálnak életszemléletet, hanem a szórakozásnak is inkább csak a ’kikapcsol pár percre’ szintjén vannak. Ami egyáltalán nem baj, hangsúlyozni azt szeretném, hogy más kategória.

A japán OVA-k (Original Animated Video) marketingje és egy hús-vér színész által játszott sorozat reklámozása teljesen más alapokon nyugszik és más eredményt is várnak el tőle.

Egy OVA-t általában megelőzi a történet mangakiadása, így méri fel a készítő, hogy egyáltalán van-e piac arra, amit rajzolt. Ha megvan az elegendő visszhang, akkor jön a következő fázis, azaz az OVA-készítés. Egy igencsak befutni látszó manga esetében akár 2-3 széria (1 szériában max. 20-25 résszel, 1 rész 23-25 perc) OVA is készülhet. Természetesen a szériákat sem egyszerre készítik el, hanem közöttük akár fél év is eltelhet.

Egy tv-sorozat esetében bedobnak egy szériát, ami vagy bejön vagy nem. Ez a történetfűzésen is nagyon meglátszik. Ha ugyanis nagyon bejön az első évad, akkor általában azt folytatni kell és a történetet is ki kell találni hozzá. Az OVA esetében többnyire megvan a sztori – hiszen olvasható a manga, ezt kell díszítgetni, bizonyos helyeken egyszerűsíteni és ehhez akár a történet menetét módosítani az animált verzió élvezhetőségének csúcsra vitele érdekében.

Olyat kell tehát nyújtani látványban, amit a manga nem tud. A japán animek sajátja, hogy még mindig a hagyományos módon készítik, kézzel rajzolják és festik ki az ún. gengát. Hogyan készül egy genga? Az alábbi felvétel mindössze 2 perc, ami a valóságban persze ennek a többszöröse.

És az elkészült kép

Természetesen a japán animek is bőven használnak 3D-és CGI effektusokat és vannak egyedi számítógépes újításaik is. De a szereplők arcvonásainak apró rezdüléseit vagy az akciójelenetek dinamikus feszültségét kifejező shot-okat most is kézzel készítik. Nem sajnálnak akár 40 db rajzot is kézzel megrajzolni (amit egyébként ma már számítógéppel pikk-pakk össze lehetne kapni) egy 5 és fél másodperces jelenethez csak azért, hogy az valóban perfekt legyen. A tökély hajszolása jellemző az igazán jó filmekre. És a közönség is erre lesz „éhes”, ha ilyen műveken nevelkedik. A verseny óriási, egyre jobbat, egyre szórakoztatóbbat, egyre átélhetőbbet és egyre érdekesebbet kell alkotni.

Az OVA-k sorozatgyártása alatt és közben pedig megkezdődik a figurák pénzügyi kiaknázása. Ma már a kalóz letöltések miatt is, a kiadott dvd-k és Blu-ray-k nem hoznak annyi hasznot, amennyit elvárnának a készítők. Japánban a netes csatornákon túl először a tv-ben adják le a szériát, hogy minél szélesebb körben ismertté váljon. Ezzel párhuzamosan megjelenik a külföldi, (angolra) feliratozott verziója is, ezzel megcélozzák a világpiacot is.

A figurákat a jól ismert tárgyakon, mint kulcstartó, írószerek, táskák, retikülök stb. láthatjuk viszont. Itt már ugye a vásárló nem csak a szereplő rajzát veszi meg, hanem vele együtt az általa képviselt érzelmi töltetet, a katarzist, amit átélt hétről hétre a sorozatban.

Minden OVA-nak van egy nyitó és egy záró betétdala is, ami nincs közvetlen kapcsolatban az anime sztorijával, a készítők választják a dalt az épp feltörekvő előadóktól vagy együttesektől.

Az anime sorozat befutásával pedig ezek az előadók is hatalmas siker és ezzel együtt anyagi bevétel várományosai lesznek.

Az anime szereplők titka és ereje

2019 júliusától kezdte vetíteni a japán köztévé a Vinland Saga című anime sorozatot. A mangát, vagyis a sztorit Jukimura Makoto készítette, rengeteg időt töltött vele, elmondása szerint úgy 14 évet. Nem koncentráltan csak ezzel foglalkozott 14 évig, mondjuk inkább úgy, ennyi idő kellett mire beért a sztorija. A mangából Jabuta Súhei rendező csinált a WIT Stúdióban animet. Az első szériának, 24 résszel 2019. decemberben lett vége. Természetesen már van wikipedia oldala, óriási külföldi rajongótábora, sőt még magyar változata is. A közösségi média ereje óriási, a Twitteren cunamit indított el. (Japánban inkább szeretik a twittert, mint a Facebook-ot a rövid és tömény tweetek miatt.) A rajongók a rendező és a figura dizájner fiókját követve betekintést nyerhetnek a készítés folyamatába, az olykor gyötrődő hezitálásba, ez- által nem csak a végeredményt élvezhetjük, hanem bizonyos szinten a készítés folyamatát is.

Már a manga is egy kulturális érték – ahogy a tokiói izlandi nagykövet asszony írta a Twitteren és megerősítette, hogy az izlandi történészek is nagyra értékelik ezt az alkotást.

Miért? Miről is van szó?

Jukimura Makoto a vele készült interjúban kifejti, hogy „az erőszakról szeretett volna mangát írni” és ehhez keresett egy keretet. Ne értsük félre, nem az erőszakot akarta megrajzolni, hanem az erőszakról, ehhez a fogalomhoz köthetően akart sztorit írni. Igy talált rá a vikingekre és a viking kultúrára. Mindent elolvasott a témában, ami Japánban fellelhető, de leginkább azt tartja meghatározónak, hogy elment a helyszínre és „saját maga megnézte, megérintette” azt a vidéket.

A mű koncepciójának fő gondolata: „egy igazi harcosnak nincs szüksége kardra”.

Jukimura fokozza ezt az oximoront (egymásnak ellentmondó fogalmakat foglal szoros gondolati egységbe) azzal, hogy ezt a mondatot épp egy kiváló viking harcos szájába adja. Most nem szeretném elmesélni az egész történetet, inkább a példáin keresztül szeretnék általános igazságokra rávilágítani, melyek többé-kevésbé a legtöbb animére jellemző.

 

  • Tanít és szórakoztat

Jukimura zseniálisan fűzi össze a történelmi szálakat. A 10-11. századi Anglia skandináv megszállásának korát összekapcsolja Leif Erikson és Thorfinn Karlsefni valós személyek történetével. Az első szériában szemtanúi lehetünk Nagy Knut dán király felemelkedésének, aki három, egymástól távol fekvő országból összetevődő északi-tengeri birodalmat hozott létre. A kalandokban pedig szerepet kap Vinland felfedezője, Thorfinn is.

Jukimura közvetlen célja az, hogy „a történet érdekes legyen”, nem pedig történelmileg megkérdőjelezhetetlen.

Az izlandi helyszíneket tanulmányozta és nem a fantáziájára hagyatkozott a készítő.

  • A szereplő(k ) szemszögéből láttatja az eseményeket. A dinamikus képek hihetők és átélhetők.

  • A szereplők bonyolult, összetett karakterek.

Ahogy a való életben is bonyolult egy ember. A jó nem csak jó és a rossz nem csak rossz. Inkább szürke. Megértjük a szereplők tetteinek mozgatórugóját, elgondolkodunk azon, hogy egy extrém helyzetben érvényesek lehetnek-e, és ha igen, akkor meddig érvényesek és megvalósíthatók a (civilizált) világ morális értékei? Vannak-e egyáltalán egyetemes morális értékek? Megértjük, hogy minden mindennel összefügg – ahogy a japán kultúra és a buddhista vallás is ezt hangsúlyozza.

A szereplők életerőt sugároznak, de nem körülöttük forog a világ és nem mindenhatók. Vannak különleges és egyedi képességeik, de csak és kizárólag ezekre építve nem tudják megoldani a konfliktushelyzeteket.

Úgy érezzük, hogy van értelme rajongani értük, mert a nagy célokat, amiért ők harcolnak, le tudják fordítani a „kisember”, vagyis a néző nyelvére is.

Thorfinn, az egyik főszereplő kisgyermekből fiatalemberré serdül. Nem csak a külleme változik, hanem az arcvonásai is, ami egyúttal komoly jellemfejlődést is takar.

  • Hétről hétre 23 percben csurog a katarzis

Sokan imádják, függővé válnak a sorozatoktól. Meg lehet érteni, hiszen inkább választjuk a csöpögtetett katarzist, mint az egyben lenyelt felemelőérzés-bombaadagot.

Minden héten kapunk egy kis instrukciót, felfedezünk valamit, ami tovább visz, ami nemesít és ami megérinti a nézőt.

 

Térjünk vissza e a kiinduló kérdéshez, mely szerint a történetmesélés varázsigéjét ki lehet-e olvasni ebből az egész világon ismert kultúrjelenségből?

A válaszom az, hogy mindenképpen. És érdemes is talán átültetni néhány dolgot a saját történeteinkbe. Hasznosak lehetnek a mindennapokban, a munkánkban, a biznisz terén, és egyáltalán az emberi kapcsolatok építésénél. Hiszen sztorizni mindig kell! A kérdés az, hogy hogyan.

Köszönöm a figyelmet.

SZERINTEM ÉRDEMES MEGOSZTANI...;-)

Mi jutott eszébe a poszt kapcsán?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük