Hogy is van ez? A középkori Japánban férfi is szült gyermeket?

A nemi identitás és a tudatos “másság” rejtelmei c-ű cikk folytatása

Ez az írásom többek között a 19. század egyik tanulságos és elgondolkodtató történetét meséli el, ami akár napjaink története is lehetne. Miért? Mert még mindig tudna változni és fejlődni a világ az előítéletek barikádjának lebontása terén függetlenül bőrszíntől, vallástól és országhatároktól.

1814-ben járunk, amikor Edó (a mai Tokió) egyik külvárosában egy bájos kis újszülött leányka látta meg a napvilágot. Azonban ahogy cseperedett egyre inkább csak a fiútársaságban érezte jól magát, a kisfiúkkal játszott, fiús gesztusokat tanult el. Aztán az évek során elvesztette betegeskedő szüleit, így a rokonok örökbe adták szolgálólánynak. Take – ez volt a neve, pedig egyre inkább csak nyűgnek érezte a kimonó viselését. Egy nap nevelőapja rajtakapta, amint haját fiús kontyba kötötte és a kimonóját hakama (férfiak viselte bő nadrágszoknya) formára behajtotta. Nevelőapja meg sem hallgatta Take mondandóját egyszerűen csak lehordta, kigúnyolta és megszégyenítette. A lány úgy döntött, hogy nincs más út előtte, és továbbállt.

Elszökött majd Edóban egy új helyen, teljesen új lappal immár férfi külsővel jelent meg az emberek előtt és kezdte meg új életét Takedzsiró néven. Egy tészta-kifőzdében kapott munkát és természetesen férfiként kezelték, viszonylag nehéz fizikai munkákat látva el. A kifőzdébe járó nők olykor-olykor rákacsintottak, tették neki magukat. Négy éven át élte így Takedzsiró a mindennapjait, amikor egyszer a munka utáni ivászat közben egy férfi rájött Takedzsiró valódi kilétére.

Levélben megfenyegette: ha nem tölt vele egy estét, akkor felfedi a nyilvánosság előtt a nő titkát. Mit volt mit tenni, Takedzsiró belement az alkuba. A kierőszakolt éjszaka pedig a további rémálom kezdetét jelentette a lélekben férfi, testben azonban nő Takedzsiró számára. Terhességét ügyesen titkolta, gyermekét azonban a munkahelyének padlásszobájában volt kénytelen világra hozni. A baba a születése után röviddel meghalt. És a pletyka felröppent: Takedzsirónak gyermeke született. A nők fejüket fogták a hír hallatán, hogy a szemükben jóképű és vonzó fiatalember valójában nő.

Takedzsirót kivetette magából a közösség, nem volt mit tenni hátrahagyva munkáját és addigi életét útonálló lett. Tolvajlásból tengődött és a rendőrség hamarosan el is fogta. Ötven nap fogdára ítélték tolvajlás miatt. Ez nem is szúrta annyira szíven, azzal azonban nem tudott mit kezdeni, hogy a hatóság megtiltotta neki, hogy férfiruhában járjon.

1836-ban, 24 évesen már negyedszer tartóztatták le tolvajlás vádjával. A bakufu (sógunátus=katonai kormányzat) ekkor példátlan kemény ítéletet hozott: száműzték Takedzsirót az Edótól mintegy 290 km-re távol eső Hacsidzsódzsima szigetére. Akkoriban a száműzetés egy távoli szigetre szinte egyenlő volt a halálbüntetéssel. (Gondoljunk csak Napóleonra Korzikán! ) Száműzetésre pedig olyan egyéneket ítéltek, akik főbenjáró bűnt követtek el.

Hacsidzsódzsima ma turista üdülőhely, akkoriban ide száműzték a főbenjáró bűnt elkövetőket.

De hát mi volt valójában Takedzsiró bűne?

A bakufu természetesen nem a tolvajt ítélte el ilyen módon. És közvetlenül nem is a transznemű egyént. Az a kormánynak édes mindegy volt, hogy Takedzsiró fiú-e vagy lány.

Még az sem volt igazán bűn, hogy coming out-olt, hogy ki merte nyilvánítani valódiságát. A bűne az volt, hogy amikor megtiltották neki a férfiruha viselését, akkor ő nem engedelmeskedett. Vagyis úgy élt, ahogy neki tetszett, ahogy ő akart….És akkor miért tiltotta meg a bakufu a férfi ruhát, ha egyszer teljesen mindegy volt számára Takedzsiró nemisége? Mert egy ilyen eset eltért a megszokottól, az általánostól, a normáktól. A Takedzsiró jelenség magában hordozta annak a veszélyét, hogy az „úgy élek ahogy akarok” attitűd felborítja a társadalmi rendet és konvenciókat. Függetlenül a transzneműektől vagy mai jelzéssel élve LGBT egyénektől, mindenkinek akinek saját elve, stílusa a bakufu hatalmának stabilitását veszélyeztető magatartása volt, annak nem volt helye a társadalomban.

Ha tovább lépdelünk ezen a gondolatfüzéren, akkor eljutunk oda: akinek MÁS véleménye, magatartása van a megszokottan elfogadottól és ezt ki is MERI / TUDJA nyilvánítani, az azért félelmetes, mert maga köré követőket toborozhat. És nincs annál rosszabb, mint hogy felbomlik a rend.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy Japánban a mai napig nincs európai értelemben vett demokrácia. Megvannak a demokrácia kellékei a szabad szólásszabadság, választójog stb. formájában, de az elv maga – ami a demokráciát valódi értelemben demokráciává teszi, az igencsak hiányos.

Ettől persze még működhet egy társadalom az autokráciát demokratikus köntösbe bugyolálva, elhitetve a társadalommal, hogy az demokráciában él… Ismerős a jelenség, ugye?

Visszatérve főhősünkhöz, Takedzsiróhoz a száműzetésében kitanulta a kovács mesterséget (a sziget nem volt lakatlan, csak távoli és jóval alacsonyabb színvonalon élt ott a kis népesség, mint a fő japán szigeteken) és aztán fiatalon, száműzetése után pár évvel hunyt el betegség következtében. De fennmaradt az utókor számára, hogy az utolsó pillanatáig férfiként élt és érzett, és ebben nem akadályozhatta meg senki.

Visszatérve még egy pillanatra a fentiekben írtakhoz: a bakufu tehát nem a transzneműséget büntette, hanem azt, hogy Takedzsiró nem fogadott szót amikor a bakufu megtiltotta neki az állandó férfi öltözetet. Japánban ugyanis hagyomány van/ volt, hogy a másik nemnek a viseletét magukra öltik az egyének.

A 3. századi ún. jajoi korban pl. kétnemű vagy nevezhetjük nemtelen sámánok tartották szertartásaikat. Kjúsú sziget Kagosima tartományában feltárt leletek alapján kiderült, hogy a korabeli férfi sámán női ruhát öltve 10 ezer (!) kagylóval díszített jelmezben egyesítette magában a két nem erejét.

Az Edo-korban népszerűségnek örvendett a Szannó matsuri, azaz a szannói játékok, amikor nők öltöztek be férfiaknak, nők sorakoztak fel a különböző férfi foglalkozásokra jellemző öltözetben.

A Hie-i szentély szponzorálásával megrendezett Szannó matsuri. A nők felvonulása férfi ruhában.

A férfiszerelem nagy paragonja

1687-ben jelent meg az ószakai Ihara Szaikaku Nansokuókagami c-ű műve, melyet talán a „férfi homoszexualitás nagy paragonja” -ként lehetne fordítani. Mielőtt felcsillanna a kedves olvasó szeme, a műben semmiféle szexjelenet, heves érzelmektől fűtött ágyjelenet vagy hasonló leírása nincs.

Ahogy azt a Wehrmacht katonái, a második világháború idején énekelték dalaikban, a bajtársi szeretet (olykor szerelem?) köteléke mindennél erősebb és ez lehetne az abszolút, a határtalan idealizált szerelem képe.

Hát ezt a „bajtárs mindenek felett” érzést bontja ki valójában a Nansokuókagami, amit nevezhetünk kifinomultabban a férfi plátói tiszta szerelem iratának is. Az érdekessége a műnek, amelynek egyébként akkoriban hatalmas sikere volt, hogy az író társadalom szatíráival- a kicsinyességről, a korszak emberének szabatos életviteléről szóló írásaival szerzett eredetileg hírnevet. A Nansokuókagami egy sztoikus írás, mellyel az író lefejt minden felesleges díszt az ábrázolt történetről és a valódi, ember feletti tiszta szerelmet örökíti meg.

Lehet egyáltalán a férfiszerelem abszolút?

SZERINTEM ÉRDEMES MEGOSZTANI...;-)

Mi jutott eszébe a poszt kapcsán?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük