Élet a szójabab túró tetején

A minap egy kisebb földrengés volt itt az éjjel. És volt egy Székelyföld mellett is. Egyazon jelenséget teljesen másképp éli meg Japán és Európa.

Ennek hátterében pedig a különböző geológiai adottságok állnak.

A Japán szigetvilág kialakulása és a folyamatos mozgása egy nagyon érdekes földtani jelenség. Úgy vélem, hogy annak érdekében, hogy jobban beleláthassunk és megérthessünk bizonyos japáni kulturális jelenségeket, érdemes tisztában lenni némiképp a szigetország földtani helyzetével. Mi magyarok, a Kárpát-medencében hajlamosak vagyunk úgy érzékelni az életet, hogy az valami „örök”, teljesen természetes, hogy a gyermekek a szülők által épített családi házban élnek, hogy a Budai Várpalota ott volt 300-500 éve is már és biztosan ott fog tündökölni az idők végezetéig, ahol most áll. Leszámítva persze, ha mondjuk valamilyen őrült terrorista csoport fel nem robbantaná vagy egyéb, emberi kéz által okozott tragédia nem következne be.

Egyszóval arra azért nagyon de nagyon kevesen gondolnak, hogy mondjuk történhet valami a Gellért-hegyünkkel vagy a Dunával is. Ők valahogy nekünk szinte egy állandó, konstans jelenségek meg sem fordul a fejünkben ennek az ellenkezője. Talán ezért is nehéz egy hazánkfiának ecsetelni, hogy milyen is az, amikor valaki egy „szörfdeszkán” él. No jó, ez azért túlzás, de képzeljünk el pl. egy tófut (japán szójatúró) a vágódeszkán, ami bármilyen kis mozgatásra úgy remeg, mint a puding a formában és úgy szeli a kés, mint a puha vajat. Ez tehát a Japán szigetsor, míg Magyarország a vágódeszka.

Talán nem olyan nagy túlzás, ha azt mondom: megfigyelve a történelem nagy birodalmait, azok kialakulását, felemelkedését majd hanyatlását az esetek legnagyobb részében a geológiai adottságok és feltételek járultak a leginkább hozzá ahhoz, hogy hol milyen birodalom alakult ki. Magyarán a környezeti adottságaink sokkal jobban meghatározzák kultúránkat, gondolkodásmódunkat és egyáltalán egész lényünket, mint azt gondolnánk.

Most nem szeretnék nagy földrajzi magyarázatokba bocsátkozni, csak röviden szeretnék betekintést nyújtani abba, hogy egyáltalán hogyan is keletkezett a Szahalin szigettől Tajvanig húzódó több mint 3300 szigetből álló kifli alakú szigetország, azaz Japán. Északról dél felé húzódva 5 jelentősebb szigetre tagolódik.

Talán sokunknak ismerős még a középiskolában tanult lemeztektonika fogalma, vagyis a tény, hogy földünk felszínén kisebb-nagyobb kőzetlemezek mozgolódnak, vándorolnak, alakítva ezzel a kontinensek helyzetét.

Több mint 100 millió évvel ezelőtt Japán még az Ázsiai nagy szárazföldi kontinensnek volt a része. Aztán a kontinens pereméről leszakadt, méghozzá két nagyobb részletben. Próbáljuk úgy elképzelni, hogy az északi Hokkaidó sziget és a mai legnagyobb Honshú sziget fele északi irányban sodródik az ázsiai kontinenstől, míg a Honshú sziget déli másik fele és a többi sziget dél felé sodródik, de úgy, hogy mintegy 45 fokkal az óramutató járásával egyezően megcsavarodik. Vagyis a mai Japán szigetsor eredetileg két nagyobb részből állt.

Bonyolítja a helyzetet, hogy Japán 5 kőzetlemez találkozásánál fekszik, azaz ha ebből az egyik is valamerre kimozdul, az természetesen kihatással van az egészre. És miért ne mozogna? Hiszen éppen ma is, ebben a percben is Földünk kérge mozgásban van, Japánban évente kb. 7000 kisebb-nagyobb földrengést mérnek. Most álljunk meg egy pillanatra: igen, 7000. Nem hetven, vagy hétszáz hanem 7000! Ez a szám egy igen nagy szám, a rengések többségét pedig  szinte észre sem vesszük. Az érzékelés függ attól is, hogy mi magunk épp mozgásban vagyunk -e, utazunk-e vagy épp a strandon a hullámfürdőben ejtőzünk.

Köztudott – legalábbis a japánok körében, hogy a Japán szigetsor folyamatosan távolodik napjainkban is az ázsiai kontinenstől keletre, míg az 5 kéreglemez közül a kontinentális kéreglemez után legkeményebb csendes-óceáni lemez pedig nyugati irányba nyomul folyamatosan. Hogy jobban érthető legyen, a kontinentális lemez (Kína, Korea stb.) és Japán  között húzódik a Japán-tenger, Japán keleti részén pedig a Csendes-óceán található. Az imént tehát a Csendes-óceán alatt húzódó csendes-óceáni lemezről beszéltem.

Nem ellentmondás ez a mozgás, hanem csupán csak arról van szó, hogy a vékonyabb csendes-óceáni lemez az erős, ázsiai kontinentális lemez alá merül (szubdukció), igen ám de e fölött „lebeg” a Japán szigetsor, ami a szubdukció által felszabaduló energia következtében keleti irányban távolodik az ázsiai kontinenstől.

Modellezhetjük is akár a fürdőkádunkban a jelenséget mondjuk egy szivaccsal meg műanyag táblákkal, ahol egy vastag tábla a kontinens, egy kevésbé vastag a csendes-óceáni lemez, de Japán mindenképp a szivacs lesz.

És ez még csak a mozgolódás, még csak most jön a java, a vulkánok személyében.

Úgy 15 millió évvel ezelőtt, egy másik ún. Fülöp-lemez óceáni kérge (ez is egy vékonyabb óceáni lemez) heves mozgások következtében úgy nyomta össze a fent említett 2 nagyobb japáni szigetet eggyé, hogy az valami csodával határos módon olvadt egybe azon formájában, ahogy az ma is van. Tehát létrejött a Honshú sziget abban a formájában, ahogy ma is látjuk a térképen. Az „összeforrás” ideje úgy 5 millió évvel ezelőttre tehető. Tehát 10 millió év volt a folyamat! De ekkor még nem voltak Japánban hegyek. Csupán síkságok. Majd a geológiai harmadik fázisban indult be egy vulkánkitörési hullám a mai Kirihantó mentén, ami a japán tudósok mai ismeretei szerint a földtörténet eddig ismert legnagyobb vulkánkitörésével indult. Globális következménye volt ennek a vulkánkitörésnek, mivel a földön a hőmérséklet 10 fokkal lecsökkent.

Ennek a vulkánkitörésnek ma is megcsodálható emléke az ún. Kozagawa no ichimaiiwa, ami magyarul annyit tesz, mint a kozagavai(helység neve) egy darabban levő szikla. Ez egy 100 méter magas és mintegy 500 méter széles kőszikla, ami tulajdonképpen a hatalmas vulkánkitörésnek egy látható eredménye, azaz a megszilárdult magma azon része, ami a földfelszínen kitüremkedik. Ennek van egy sokkal mélyebb „gyökere” a földfelszín alatt, ami magmakőzet lévén könnyebb fajsúlyú más kőzeteknél, ezért úgymond „lebeg” a földkéreg alatt.

Többek között ez a felhajtó erő indította be a lánchegységképző mozgást, ami a mai napig is aktív. Valahogy talán úgy lehet szemléletesen elképzelni, mintha egy nyúlós gumiterítő alá faépítőkockákat teszünk és azokat folyamatosan alulról felfelé nyomjuk. Igy a gumiterítő elkezdi felvenni annak formáját, ill. folyamatosan gyűrődik.

Ez a leírás nagyon kezdetleges, jól tudom én is, nem is az a szándékom vele, hogy tudományosan mutassam be az eseményeket. Épp ellenkezőleg: a száraz tudományosság helyett a célom inkább az, hogy megmaradjon az olvasó fejében egy skicc.

A lánchegységek kialakulásával pedig a Japán szigetek determinálva vannak az esőzésekre. Mintegy 1700mm csapadék hull évente az országra, ami nagyban meghatározza az ország mezőgazdaságát, és egyéb kulturális arculatát is. Az utóbbi években a globális felmelegedés következményeként sajnos nagymértékben megváltoztak az időjárási viszonyok, ahogy az folyamatban van Magyarországon is.

Az idén például eddig NEM VOLT még olyan hónap, hogy az országban valahol ne lett volna időjárás okozta katasztrófa. Júniusban a déli szigeteket borította el az árvíz és okoztak hatalmas károkat a földcsuszamlások, ugyanis koncentráltan oda zúdult le az az esőmennyiség, ami normálisan eddig az egész ország felszínére esett le. Ezután áttevődött az esőzések színtere a Honshú sziget északi régiójába és emberéleteket is követelő károkat okozott. Aztán július közepétől a rekkenő hőség borult az országra, ami nemcsak egyszerűen hőséget jelent, hanem egyidejűleg olyan 80 százalékos páratartalmat is. Olyan, mint amikor az ember folyamatosan szaunában ülne. És sem reggel sem este nem kapcsolja ki senki sem a szauna gombját.

És mindezt képzeljük el egy több mint 10 milliós népességű metropoliszban, azaz a felhőkarcolókkal, betonépületek tömkelegével tűzdelt „Tokyo-Land-ban”. Vidéken talán csak annyival könnyebb, hogy nincs akkora zsúfoltság és jobban érezhető a széljárás, főleg ha az ember hegyek által övezett régiót keres. De a szauna effektus ott is ugyanaz.

Talán most, hogy Magyarországon is rekordmeleg van jobban át lehet érezni a fenti sorokat.

Tehát kedves nagyközönség, nyugodjon meg van a magyar jelen valóságnál is rosszabb!! Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy nehezebben elviselhetőbb. Mert ugye mint tudjuk, mindent ki lehet bírni. Csak hozzáállás kérdése az egész.

Nem szeretnék hangosbemondón keresztül harsogni ezzel a poszttal, hogy nekünk magyaroknak nem lehet nagy panaszunk az időjárási -és geológiai adottságainkra, hogy nálunk alig van földrengés- ha van is, 50 évenként egy, nálunk nincsenek tájfunok vagy hurrikánok (az utóbbi években persze megfigyelhetjük a hurrikán jellegű széllökéseket vagy a monszun jellegű trópusi esőket is) , de ezek amolyan kis kóstolóknak számítanak. Ez nem lekicsinylés, hanem épp ellenkezőleg: buzdítás arra, hogy igenis becsüljük meg az adottságainkat, ne vegyük természetesnek és magától értetődőnek. Ne higgyük azt, hogy az csak egy rossz álom, vagy valami hollywoodi filmprodukció a vásznon, amikor valaki egyik napról a másikra minden bevezetés nélkül elveszti a lakhatását, az addigi életét, az emlékeit, a szeretteit. Nem azért mert pl. háború van és lebombázták, hanem mert ilyen környezetben él. A természet erőit nap mint nap megtapasztalja. És érdekes módon a japánok nem vándorolnak el, mint ahogy azt várhatnánk, hanem minden egyes alkalommal a veszteségek során újrakezdik és egyfajta sztoikus hozzáállással viselik a történéseket. Ami persze nem jelent passzív beletörődést, hanem ellenkezőleg: egy erős motivációt is ad, hogy valamelyest befolyásolhassák, tudományosan megjósolják és technikailag módosítsák a várható eseményeket. De ez majd egy következő poszt témája lesz……

Köszönöm a figyelmet.

SZERINTEM ÉRDEMES MEGOSZTANI...;-)

Mi jutott eszébe a poszt kapcsán?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük