A nemi identitás és a tudatos „másság” rejtelmei

Esetek, történetek és jelenségek a régi Japánból

A külföld által ismert kép a modern, mai kori Japánról egy prűd, rendezett, „szófogadó”, visszafogott, jólszervezett társadalom képét ölti leginkább. Éles határ húzódik azonban a jelenkori és az ezt megelőző Japán között. A határvonalat pedig az 1868-ban kezdődő ún. Meidzsi restauráció, azaz a nyugati jellegű civilizálódás húzta meg. Nem is olyan régen volt ez és mégis ég és föld az a változás, ami végbement.

Az erkölcsi normáktól kezdve a hétköznapi viselkedésig új szemléletmódbeli váltás, tradíció-riszett szemtanúi lehetünk. Egyszóval a 19. század közepétől egy teljesen új világ épült ezen a szigetsoron. Ami régen szabad volt, az aztán tabu lett és a régi tabuk egymás után magától értetődővé váltak….

Ha jobban megnézzük Utagava Tojokunyinak (1769-1825), egy ukiyo-e (japán színes fametszetek) festőnek az alábbi művét egy érdekességet vehetünk észre. Az első látásra nőket ábrázoló fametszeten két férfi is látható.

A Bostoni Szépművészeti Múzeumban látható „Férfi prostituáltak az udvarhölgyek között” c-ű képe

Megvannak? Némi segítséget adok: figyeljük meg jól a szereplők frizuráját! Igen, a férfi prostituáltak homloka valójában le van borotválva – a kor férfi hajviseletének megfelelően, a csupasz homlokra van ráhúzva a fej hajzata. Egy idilli, természetes képet látunk, ahogy az ukiyo-e képek többsége ez is egy pillanatot örökített meg az akkori valóságból.

Kanyarodjunk vissza még előbbre, ugorjunk mintegy 1300 évet az időben

egészen a Nara korszakig. Az első fennmaradt írásos emlékek a férfiak közti szerelemről ugyanis ebből a korból származnak. A japán irodalom alapkövét letévő Manyóshú, azaz a Tízezer levél antológiájának szerkesztője az az Ótomo-no Jakamochi 29 éves udvaronc volt, aki mintegy 10 éven keresztül váltott vaka versekben szerelmi levelezést a vele szinte egykorú Ótomo-no Ikenusi-val, aki a beosztottja volt. (Nem voltak testvérek, csak épp ugyanannak az uralkodó klánnak a tagjai.) Mindketten távol a családtól, a feleség által biztosított tűzhelytől, élték a mindennapokat végezvén a rájuk rótt munkát amolyan kihelyezett hivatalnokként. Jakamochi természetesen a feleségének is szorgalmasan írta leveleit, de az irodalom tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ezekben a levelekben nincs meg az a szenvedély és tűz, ami viszont az Ikenusinak címzettekben ott ég. És persze a levelek számát tekintve is alulmarad az Ikenusi-féle szériának. Ebből aztán a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy valószínűleg a két nevezett férfi úgymond közelebbi kapcsolatban állhatott egymással.

Ha Ön egy dísz lenne, akkor magamra öltve bárhová bármikor magammal vihetném és (akkor) velem lenne” – ilyen és hasonló vaka versekkel örvendeztették egymást éveken át. (Az idézetet szerény személyem által készített fordításban közlöm.)

Aztán Ikenusi-t áthelyezték egy másik tartományba, el kellett válniuk. Ikenusi így ír az új helyén a cseresznyefa virágzásról:

„A cseresznyefa virága teljében pompázik, de az én szívem mégis boldogtalan. Nem lehet az, hogy ne lehessek Ön mellett.” Erre a válasz sem késett sokáig Jakamocsitól:

„A cseresznyefa, amit még Ön ültetett, csak bimbózik itt. De jöjjön el, és győződjön meg róla Ön személyesen!”

A kor szokása szerint, a férfiak a munka utáni ivászatokat – vagyis a korszak bár-életét, ún. vaka versmondási versenyekkel tették színesebbé, ezzel dobták fel a hangulatot. Egy megadott témáról verseltek úgy, hogy a vaka-párok közül az egyik nőként válaszolt a másik vaka vers kihívására. Ez a japán nyelvben azért is érdekes, mert jellegzetes különbségek vannak a női-és a férfi nyelvben, nyelvhasználatban. (Ez egyébként a mai napig is így van, ezért nem mindegy, hogy pl. egy külföldi férfi japán nőtől tanul meg japánul. Gyakran előfordul, hogy nőies nyelvet sajátít majd el.)

Egyszóval akkoriban nem nagyon tűnt fel Jakamocsi és Ikenusi „kapcsolata” a környezetének, egyrészről mert kapcsolatukat nem élték látványosan, másrészt pedig a verselgetésük még beleillett a kor vaka-párbajai által szabott korlátok közé.

A japán irodalom kezdeti gyöngyszemei tehát ilyen háttérre tekintenek vissza, Ikenusi léte mindenképp felülmúlhatatlan. 10 éven át volt múzsája a vaka-gyáros Jakamocsinak.

A következő hosszabb periódus, a Heian kor, a 12. századot öleli át.

Ebből a korszakból, a visszamaradt feljegyzések, naplórészletek szinte regénybeillő leírásokat közölnek a „vágyak és az ambíciók kusza szálainak” összefonódásáról. Az uralkodó arisztokrata réteg fiai nem riadtak vissza szinte semmitől annak érdekében, hogy érvényesítsék érdekeiket. De ez így volt más kultúrákban is, nincs ebben semmi különös. Fudzsivara Jorinaga neve domborodik ki a színes palettán, aki a férfiakkal való kapcsolatait nem csupán csak politikai érdek-kapcsolatok építésére használta, hanem „valódi” érzelmeket is próbált belevinni a légyottokba. Sőt olyannyira, hogy ő meg már szinte rákényszerítette magát a nála fiatalabb férfitársaira, akik az abúzus ellen nem tudtak védekezni Jorinaga politikai ereje miatt.

A hagyományos arisztokráciát felváltották aztán a busik, vagyis a szamurájok. Új érdekek és új értékrend jelent meg a politikai kapcsolatok terén, de nagy változás az azonos neműek közti kapcsolat terén nem történt.

Xaviéri Szent Ferenc jezsuita szerzetes 1549-ben lépett japán földre, misszionárius tevékenysége alatt mintegy 1500 helybelit térített meg, és megdöbbenve írta az egyik levelében: a japán szerzetesek teljesen nyíltan és természetesen kezelik szerzetes társaik bájait. Ráadásul ehhez a látványhoz a köznép is hozzászokott, nem rökönyödnek meg a homoszexulitás láttán.

Xaviéri Szent Ferenc megrökönyödve veszi tudomásul a látottakat…

A 16-17. század tehát bővelkedik a meghökkentő történetekben, az 1696-os Bukkózakki, vagyis a „Harci sikerek feljegyzései” c-ű 17 kötetes irat egy szinte már abszurdnak mondható történetről számol be. Aizu vidék fiatal daimjója, (földesúr, tartományi hadúr)Asina Moritaka háborúba keveredett egy másik földesúrral. A harctéren, amikor az ellenség főparancsnoka Kitake Josisige megpillantotta a fiatal Moritakát, a legenda szerint azonnal bele is szeretett. Szerelmes leveleivel árasztotta el Moritakát a harc hevében (!), melyekre az válaszolt is. Ezek után addig csűrték-csavarták a dolgot, míg végül ki nem egyezett a két ellenséges fél. Ezt követően azonban Moritaka az egyik saját hűbéresébe lett szerelmes, akinek szerencsétlenségére már volt „párja”. A lelki (és talán testi is?) nyomás elől menekülve a két férfi Moritaka ellen felkelést szított, amit azonban Moritaka levert. A két férfi viszont nem engedve a nyomásnak inkább a kettős öngyilkosságot választotta. Moritaka elvesztette így kiszemelt új szerelmét, lelkileg összeomlott ráadásul a felkelés is meggyengítette a hatalmát.

Ebben a korban megfontolandó volt nagyon, hogy ki kivel akar szerelembe esni, a szamurájok ebből is olykor-olykor „élet-halál” ügyet csináltak.

A korszak, azaz a szengoku (a hadakozó fejedelemségek kora) kor

– amikor minden a feje tetejére állt és vulgárisan szólva boldog boldogtalan egymással harcolt, szóval a kor másik nagy sztorija: Dokuganrjú álnéven ismert Date Maszamune egyik pikáns epizódja, mely szerint az 50-es éveiben járó Maszamune becsípett egy mulatozáson, ahol a nála több mint 30(!) évvel fiatalabb Tadano Szakudzsúró is részt vett. A becsípett Maszamune pedig egyszerűen megerőszakolta Szakudzsúrót. Miután Maszamune kijózanodott, hosszú, hosszú bocsánatkérő levélbe fogott, ami aztán egy irodalmi értékekkel bíró szerelmes levéllé fajult.

 

Maszamune addig ment, hogy azt írta: saját magában tesz kárt és ejt sebet testén, ha Szakudzsúró nem viszonozza érzéseit. Mielőtt elborzadna a kedves olvasó a középkori Japán #meetoo férfimozgalmának eszközein, hozzá kell tenni a tényekhez, hogy mindez bevett szokás volt a hűbéri hűség biztosítása, ill. próba tételére. Maszamune egyébként gyermekkori himlő következtében elveszítette a fél szemét, és a himlő hagyta hegeken túl bevett szokása volt, hogy amolyan „vérszerződéseket” kötött a hűbéreseivel, és szerelmi kapcsolatba is bonyolódott velük. Úgy gondolta – vagy talán tapasztalatból tudta, hogy a hagyományos alá-fölé rendelt kapcsolatok, hűbéri fogadalmak nem elegendők a feltétlen hűség biztosítására. A szavak mellett más jellegű kapoccsal is igyekezett hűbéreseit magához láncolni.

Date Maszamune; aki hatalmát részben annak köszönhette, hogy hatalmával erőszakolta ki kapcsolatait. A szinte már taszító kinézete sem akadályozta meg abban, hogy bárkire kivesse hálóját.

SZERINTEM ÉRDEMES MEGOSZTANI...;-)

Mi jutott eszébe a poszt kapcsán?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük